10 hetes Súlycsökkentő program visszajelzései
Ezt mondta, aki már elvégezte…
A SÚLYCSÖKKENTŐ PROGRAM MEGRENDELÉSE ITT!
„Megnőtt az önbizalmam magammal szemben, hogy ha valamit igazán akarok azt el is érem. A kitűzött célom szerintem nem volt reális, de nagyon jó eredményt értem el, ami ösztönöz a folytatásra. Jó volt a programban, hogy magamra figyeltem. Ez alatt az idő alatt én voltam a legfontosabb.
A fellépésem magabiztosabb lett, büszke vagyok arra, amit elértem. Mindenkinek ajánlanám ezt a programot, aki túlsúllyal rendelkezik és van kitartása, mert ez egy igazán egészséges, működő módszer.”
B. Erzsébet
„Nagyon feldobott lettem, mert sikerült 9 kg-tól megszabadulnom. Csak magammal foglalkoztam addig is, amíg kopogtattam. Ráadásul „nemes cél” érdekében. Az ideális súly bekopogtatása, a sejteknek szóló mondatok, illetve a pozitív gondolatok tetszettek a legjobban. Mozgás helyett szívesebben kopogtat az ember, és látja is az eredményét. A program hatására kevesebbet eszem, jobban odafigyelek testem jelzéseire és arra, hogy mivel tápálom magam.”
F. Gizella
„Önbizalmam helyreállt, türelmesebb lettem magammal szemben is. Észreveszem a mindennapok szépségeit, tudok örülni apró dolgoknak is, ráébredtem, hogy van időm mindarra, ami fontos számomra. Különbséget tudok tenni az éhség és a pótcselekvés között. Igénylem a mozgást, és más emberek társaságát, baráti kapcsolataimat újítottam meg.
A program önvizsgálatra késztetett, új szokásokat alakított ki, feszültségeket oldott. Saját szükségletek felismerésére és megfogalmazására ösztönzött.
Nyitottabb vagyok a világra, kiegyensúlyozottabb vagyok, szeretettel fordulok az emberek felé, harmonikusabb az életem, türelmesebb vagyok magammal és másokkal szemben is. Aktívabb lett az életem, új szokásokat alakítottam ki, és építettem be a mindennapjaimba; pl. rendszeresen jógázom hetente 2-3 alkalommal, és sétálok is.
Mindazoknak ajánlanám ezt a programot, akik meg vannak győződve arról, hogy „nekik úgysem sikerül”.
Határozottan jó döntés volt részemről, hogy jelentkeztem a programra. Hozzásegített, hogy elmélyüljek saját magam megismerésében, új szokások kialakításában. Fájdalmas traumák következményeinek felszámolásában is segítségemre volt. Megerősítette a hitemet önmagamban és sorsom tudatos alakíthatóságában.”
N. Éva
„Úgy érzem, jobban figyelek a testem jelzéseire, és a vele kapcsolatos érzésekre. Érdekelt a tematika. Profi volt az egész program lebonyolítása. Jól megtervezett, és számomra már ez is tanulság, az anyag hasznosságán kívül . Sőt 🙂
Hiszek benne, hogy bármilyen változás magamban az életem minden más területére is kihat. A kúra alatt nem igen foglalkoztam más témákkal, de mivel rendszeres EFT gyakorló vagyok, tudom, és tapasztaltam, hogy az élet minden területén tud segíteni lelki, fizikai, energetikai problémák esetén is.
Az anorexiában szenvedők kivételével mindenkinek ajánlanám ezt a programot, legfeljebb időben hagyják abba! Köszönöm a lehetőséget a megtapasztalásra. Erről nem beszélni kell, hanem csinálni, mert én így szeretem, és fogadom el magam. Köszönöm.”
K. Ferenc
„Annak ellenére, hogy nem volt teljes a sikerem, összességében jó volt. Azt az időt, amit rá tudtam fordítani élveztem.”
S. Marcsi
„Tudatosabb lettem, és sokkal mélyebb kapcsolatot alakítottam ki magammal, és a testemmel. A folyamatos befelé figyelés és az a megértés és szeretet, amit kinyilvánítottam magammal szemben tetszett a legjobban. Fontosabb lettem magam számára és kiállok magamért, jobban, mint eddig. A 10 hetes program alapos és mély volt, sok rejtett dologra világított rá, motivált, hogy minden nap foglalkozzak magammal, és megadta a kezdeti lökést a fogyási folyamathoz.”
F. Mónika
„Egyfajta rendszerességre szoktatott. Felhívta a figyelmemet néhány olyan dologra, amire idáig nem figyeltem. Jobban figyelek a környezetemre. Minden rosszkedvű túlsúlyosnak ajánlom ezt a programot.
Örömmel gondolok vissza erre a 11 hétre. Többé-kevésbé sikerült beépítenem a napi kopogtatást a mindennapi teendőim közé. Annak ellenére, hogy nem sok kiló olvadt le rólam, jól éreztem magam és továbbra is fontos mindennapi programom lesz a kopogtatás. Köszönöm szépen a lehetőséget, mert azzal, hogy magamra figyeltem, néhány lelki probléma is megoldódott. Még egyszer köszönöm.”
S. Julianna
„Sokkal jobb lett. Magabiztosabb lettem, büszke magamra, hogy végig tudtam csinálni a programot. És talán jobban szeretem magam. Nem csak fogyást éreztem, hanem a személyiségem, életérzésem megváltozását is. A személyiségem is változott. Türelmesebb vagyok, boldogabb vagyok, és nem csak a fogyás miatt, mert hiszen az nem volt a program végéig nagyon sok, hanem a változás miatt.
Gyógyításban, saját magamon, és másokon is használtam a kopogtatást. Feszültségoldásban magamon, teljes sikerrel. Szinte naponta használom a mai napig is.
Mindenkinek ajánlom ezt a programot, akivel találkozom és problémája van a súlyával. Nagyon örülök, hogy megvettem. Ha anyagi helyzetem engedni fogja a pénzzel és az önismerettel kapcsolatosat is megveszem és végigcsinálom.”
V. Györgyi
„Rendszerezettek lettek napjaim. Akaraterőmet, kitartásomat pozitívan megváltoztatta. Az egészségem, a közérzetem határozottan jobb lett. Azoknak ajánlanám, akik már sok más programban részt vettek, és nem volt eredményes a fogyásuk. Én, igaz hogy nem akartam fogyni, de végigcsináltam a programot. Sőt még híztam is, ami az egészségem javulásának tudható be. Úgy hatott ez a program rám, mint amire szükségem volt. Köszönöm.”
K. Jánosné
„Több időt szánva magamra, kicsit jobban megismertem a korlátaimat, magabiztosabb lettem egy kicsit. A megerősítésekkel rengeteg emlék jött fel, amit aztán a kopogtatással semlegesíteni lehetett, ezáltal változtatva meg magát az embert. Az emberekkel való kapcsolatban kicsit nyitottabb lettem.
Azoknak ajánlanám ezt a programot, akik úgy érzik, hogy már reménytelen lefogyniuk, mert már annyi mindent kipróbáltak, és semelyik sem hozta meg a kívánt eredményt, vagy esetleg visszahízták az összes leadott súlyt. Nekem nagyon tetszett a program, a kiegészítő kopogtatás is, a „hogyan szabotálom a fogyást” nagyon ki van találva, és időben érkezett meg.”
B. Krisztina
„Fontos része lett az életemnek a kopogtatás. Hozzátartozik, úgy, mint a napi táplálkozás. Úgy érzem, kiegyensúlyozottabb lettem, könnyebben kezelem a helyzeteket. A rendszeresség jó a programban, hogy tényleg fontos napi szinten foglalkoznunk magunkkal. Összességében érzem, hogy könnyebb a dolgokhoz való hozzáállásom. Örülök, hogy van ez a lehetőség. A kopogtatás az életem részévé vált, és nagyon örülök neki.”
V. Róbertné
„Lett kitartásom!!!!! Jó a programban: saját magunk elfogadása, és a felelősség felvállalása. Nyugodtabb lettem. Az egészségem helyreállításában, és gyász feloldásában használtam még a kopogtatást.
Mindenkinek ajánlanám a programot, nem tennék kivételt, ugyanis az egészséges életmódra való átálláshoz nyújt segítséget. Köszönöm, hogy részese lehettem, nagyon nagy erők mozdultak meg bennem. Nincs sóvárgás, és nincs bűntudat, ha megeszek egy süteményt.
Jól volt összeállítva a program, bár voltak részek, amik nem hozzám szóltak, pl.a gyerekkori kövérség és csúfolás. Állandóan azért zrikáltak, mert rettentő sovány voltam, ennek ellenére kopiztam.”
M. Krisztina
„Tudatosabb lettem a testemre. Mélyült a kapcsolatom a testemmel.
Fel volt építve a program, és minden hét más problémákra fókuszált. Annak ajánlanám ezt a programot, aki tényleg nagyon túlsúlyos, és már nagyon régóta küzd ezzel a problémával. Túl van több sikertelen fogyókúrán. Akinek csak kis súly ingadozása van, annak valami egészen más érzelmi problémája van, és nem feltétlenül vág egybe egy valóban plusz kilókkal küzdő emberével.
Hasznos volt kipróbálni, hogy hogyan működik on-line formában a kopogtatás, és hogyan tudom beilleszteni az életembe. Csalódott vagyok, mert nekem nem sikerült leadnom egyetlen kilót sem, de apróbb változások, kisebb felismerések azért voltak, amelyeknek nagyon örültem.”
D. Zsuzsa
„Megtudtam magamról, hogy kitartó vagyok, bár ez eddig nem volt rám jellemző. Elkezdtem valamit nagy lelkesedéssel, és abbahagytam. E tíz hét alatt inspirált a kopogtatás, mi változik, kívül és bennem.
Kedves kopogató-forgatókönyv megalkotói! Pont azokat az érzéseket célozta meg a kopogtatás, ami jellemző az emberekre. Mi erősebb testalkatúak szeretnénk szépek, karcsúak, és vonzók lenni.
Magabiztosabb vagyok, csinos ruhákat hordok. Jól esik, ha megdicsérnek, habár ez megtörténik, mert a belső kisugárzásom még mindig vonzó. Örülök minden apró sikernek, a legkisebbnek is. Hálát mondok, ami az életembe kerül. Jobban észreveszem az Univerzum adta lehetőségeket, csodákat, és megköszönöm. Kezdem elengedni a berögzült negatív érzéseimet, korlátozó hiedelmeimet. A tíz hét alatt sokat sikerült (még van munka). Értékesnek és elégnek tartom magam. Meglátom az életemben a szép dolgokat, szinte felfedezem a világot, milyen szép. Ilyen voltam, míg sajnos depressziós nem lettem. Ez a depresszió is sokat enyhült, kopogtatok. Az alaptermészetem aranyos, kedves, szolid, vidám, szerethető és optimista!!!!! A kopogtatással kezd ismét kibontakozni ez a kislányos gyerekkori igazi énem, amit születésemkor kaptam, és most kezdek megint magamra találni. Felfedezem a belső kincseimet.
Köszönöm, kedves András, és köszönöm minden kedves munkatársnak, aki dolgozott ezen a forgatókönyvön. Hála és köszönet, hogy embereknek adták vissza az életkedvüket és megmutatták az igazi valójukat. Isten gyermekei vagyunk, arra születtünk, hogy ragyogjunk, ahogy a gyermekek teszik. Ha összegörnyedünk, nem szolgáljuk a világot. Ha felszabadítjuk magunkat, akaratlanul is engedélyt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék. MÉG EGYSZER HÁLA MINDENKINEK! Megérdemli a mi kis Földünk, hogy gyógyuljon és egy szebb, tartalmasabb életet éljünk.
A csodakopogtatást előszeretettel gyakorlom, pénz bevonzására, stressz megszüntetésére, alvásra, fájdalom megszüntetésére. Jó sikerrel. Jobban alszom, pénzt is vonzottam be, kaparós sorsjegyen kisebb összeget nyertem. Jó legyen a napom, és a feladataimat megoldjam. Rendet teremtsek az életemben. (A rend alakul, itt akad tennivaló).
Mindenkinek ajánlom ezt a programot, aki súlyproblémával küszködik. Önértékelési problémákra is kiváló.
Szerintem kiváló a program. Javaslom minden embernek. A súlycsökkentő program nemcsak a súlyfelesleg elengedéséről szól. Elengedjük a negatív érzelmeket, ezáltal felszabadulunk és kreatívabbak leszünk az élet minden területén. A siker a boldogság, szárnyakat kap a lélek, és mi szükséges még, elérkezünk a tiszta forráshoz magunkban és végre ragyoghatunk.”
V. Tiborné
„Bár nem fogytam egy kilót se, esténként kisebb lett az étvágyam; valamivel nyugodtabb vagyok. Korábban gyenge nyugtatót kellett szednem, hogy el tudjak aludni. Erős szívverés, idegesség gyötört, mostanra megy nélküle is. Valamivel kiegyensúlyozottabbnak érzem magam.
A 10 hetet nem találtam elegendőnek ahhoz, hogy rá tudjak magamra hangolódni annyira, hogy meg tudjam pontosan fogalmazni, mi is változik velem/körülöttem. A fiam, aki ezeket a sorokat gépeli helyettem, hívta fel általában a figyelmemet, hogy apró dolgok változtak, miközben a figyelmem elsiklik mellettük. Ezért is nincs válasz több kérdésre a kérdőívben. Ugyan nem sikerült fogynom, az étvágyam csökkent egy kicsit. Mindenképpen szándékszom a kopogtatást folytatni a jövőben is.”
Sz. Zsolt
„Rendszer lett az életemben ettől a programtól, mert minden nap csináltam. Amikor pozitív kopogtatások voltak azok úgy felvillanyoztak. Az EFT-t kipróbáltam még más területen is: problémás helyzeteknél, ha pl. elkezdtem aggódni valami miatt, nagy hatékonysággal.
A program szerintem tökéletesen van összeállítva, minden más már az illetőn múlik, hogy milyen intenzitással használja.”
F. Edit
„Változó volt a hatás. Ha többet tudtam kopogtatni eredményesebb volt, nem kívántam az édességet és kevesebb étel is elég volt. Sokat segített, hogy nem nekem kellett megalkotni a mondatokat. Toleránsabb, megértőbb lettem.
Más témákban is kipróbáltam az EFT-t: A gyógyulás szabotálása, a látás erősítése, elfogadni, ha kapok valamit.
Az biztos, hogy nem árt, ha kitartó az illető. Összességében jónak tartom a programot, csak kicsit hosszabb időre lett volna szükség a leckék gyakorlására.”
M. Judit
„Optimistább lettem, közérzetem jelentősen javult. Nyugodtabb és koncentráltabb lettem a munkámban. Bárkinek ajánlanám ezt a programot, aki ténylegesen fogyni szeretne. Abszolút hasznosnak találtam, habár előtte kissé szkeptikus voltam.”
J. Attila
A SÚLYCSÖKKENTŐ PROGRAM MEGRENDELÉSE ITT!