Az EFT egy különleges alkalmazása

Az alábbi beszámolót az egyik lelkes EFT tanítványom, Titi írta, aki nagyon sok mindenre alkalmazta már, és most arról számol be, hogy hogyan használta az EFT-t a második gyermeke megszületésekor. (Egy korábbi blogban már olvashattál egy másik EFT-s szülésről.)

Ezúttal abban különbözött a szülés, hogy a dúla (Kriszti) is EFT-s és a szülés közben mindketten kopogtattak.

Ez egy hosszabb bejegyzés, mert mindketten, a saját nézőpontjukból írnak róla, de feltétlenül érdemes elolvasni.

Egy újabb EFT baba született

A kiírt szülési időpont előtt pár nappal, amikor már a végső előkészületekre koncentráltam, reggeltől kezdve szokatlan és gyakori haskeményedéseket éreztem. Viccből meg is jegyeztem a férjemnek, amikor elindult dolgozni, hogy készüljön rá, hogy holnap már nem fog menni. 🙂 Még nem is sejtettem, hogy igazam lesz… A délelőtt folyamán tízpercenként a mellékhelyiségbe jártam és szokatlan érzelmi hullámzásaim voltak – pl. amikor felhívott egy barátnőm, a beszélgetés alatt újra megsirattam a két előző elment magzatomat. Na ebből már leesett a tantusz, hogy a hormonszintem az egekben lehet, és nekem ma este bizony két gyerekem lesz. Ezért hívtam a dúlámat, hogy lehet, hogy ma szülünk, készüljön. És meg is ijedtem, ezért

KOPOGTATTAM:
Annak ellenére, hogy megijedtem, hogy a fiam ma meg akar születni, és még nem készültem fel rá, szeretem és elfogadom magam, és azt választom, hogy ha ki akar előbb bújni, akkor hozzászokom a gondolathoz, hogy ma kiengedem őt.

Pontokon: megijedtem, kiengedem őt.

Kriszti megjegyzése:
A várandósság alatt többször is találkoztunk Titivel, és kopogtattunk a még fennmaradt negatív érzelmekre. Megbeszéltük, hogy egymástól függetlenül (ki-ki a saját “szerepéből” átélve) végignézzük a várható eseményeket (az EFT film-technikával), és kopogtatunk az olyan feljövő érzésekre vagy képekre, amelyek esetleg nem harmonizálnak Titinek a háborítatlan szüléssel kapcsolatos elképzelésével. Vagyis végignéztük mindketten, hogy mi történik velünk az előző este, majd éjszaka, hogyan alszunk, hogyan ébredünk, aztán milyen lesz a nagy nap, és annak eseményei.

Amikor a  magam oldaláról kopogtattam, hagytam, hogy a képek jöjjenek egymás után, és ahol valami kellemetlen érzésem volt, megálltam, kopogtattam, majd az elejéről (az előző estétől) kezdve néztem újra a filmemet. Nem terveztem, vagy irányítottam a képeket, csak a saját érzéseimmel dolgoztam. Ami különös volt, hogy az elképzelt reggelen láttam magam, ahogy nagyon vidáman és energikusan ébredek, és elmegyek futni, tornázom, és valamivel később olvasgatok az ágyamon (épp szabadságon voltam).

Teltek-múltak a napok, hetek a “jövő kopogtatás” után, és egy reggelen, sok kihagyás után elmentem futni, mert majd szétvetett az energia, és utána leültem olvasgatni, amikor egyszer csak egy különös, borzongató érzésem támadt, és hangosan fel is kiáltottam: “Úristen, ez az a nap!!” 🙂

Ebben a felvillanyozott hangulatban nagyon nehéz volt, hogy ne hívjam Titit, de úgy döntöttem, inkább megvárom, amíg ő keres, és közli velem a jó hírt. Alig fél órával a rádöbbenésem után fel is hívott.

Ekkor még intenzívebbé váltak a haskeményedések. Kezdtem tartani attól, hogy elindul a folyamat és a szülés alatt folyó dolgokkal összekenem a lakást.

KOPOGTATTAM:
Annak ellenére, hogy félek, hogy mindent össze fogok itt kenni, szeretem és elfogadom magam.
Pontokon: félek, hogy mindent összekenek.

A kopogtatás alatt jött az útmutatás bentről: dehát van egy rakás otthonszülős kellékem, amit egy barátnőmtől kaptam, használjam már őket!

Nosza, átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, elővettem a saját készítésű ergonómiai babzsák-zsámolyomat, leterítettem a vízhatlan lepedővel és kényelembe helyeztem magam rajta. Ettől kezdve gyakorlatilag az egész szülés alatt folyamatosan kopogtattam fejben. Fél órára rá elkezdett folyni a magzatvíz, ami tiszta volt! (Az egyik, amitől tartottam, az volt, hogy a baba bestresszel, és megint meconiumos lesz a magzatvíz, mint az előző szülésemnél, de nem volt az!)

Közben dél körül megérkezett a dúlám, Kriszti és kicsit később a férjem is, és elindultunk a kórházba. 15 óra körül értünk oda. A szükséges adminisztráció és vizsgálat után betereltek minket egy kellemes alternatív szülőszobába, ahol volt minden, ami kell. Vajúdhattam, ami kezdett egyre keményebb lenni, a méhösszehúzódások teteje nem látszott a CTG-n, sok közülük eléggé fájdalmas volt. Kriszti szerencsére tartotta bennem a lelket a nehezebb percekben, folyamatosan emlékeztetett, hogy lélegezzek mélyeket.

Kriszti megjegyzése:
Együtt lélegeztem Titivel és az elengedést és ellazulást segítő mondatokat, szavakat mondtam magamban, és Titi kézfején és csuklóján nyomogattam a pontokat pulzálva. A többi pont (arcon, fejen, törzsön) és maga a ritmikus kopogtatás (mint gyengéd “ütögetés”) nem esett jól Titinek, ezért vagy a kopogtatási pontok egyszeri érintését vagy a pulzáló nyomogatást választottam.

Érkezéskor kétujjnyi volt a méhszájam, és később egy újabb vizsgálatkor azt vettem ki az orvos szavaiból, hogy még mindig két ujjnyi – húha, megállt a tágulás. Megijedtem, mert 4 évvel ezelőtt is a tágulás megállása miatt lett császármetszés. Csinálni kell valamit!

KOPOGTATTAM:
Annak ellenére, hogy megijedtem, mert már megint megakadt a tágulás, hiába az egész tortúra, szeretem és elfogadom magam.
Pontokon: megijedtem, nem tágulok, hiába az egész.

A kopogtatás alatt beugrott a megoldás: az intimtornából, amit könyvből próbálgattam régebben, kb. tudom, hol vannak azok az intim izmok, amiket el kéne lazítanom. Hát hajrá! Azt választom, hogy tovább lélegzek, ellazítom az intim izmaimat és kiengedem a fiamat.

Közben külső segítséget is kaptam: adagolták nekem a homeobogyókat, az izmok munkáját segítő iható C vitamint, és a szülésznő beültetett a kádba. Itt előjöttek bennem gyerekkoromban belém nevelt gátlások, melyek szerint nagyon kellemetlenül érzem magamat idegenek előtt ruha nélkül, pláne ilyen megváltozott testtel. Kriszti suttogta a fülembe, hogy engedjem el ezeket a gátlásokat, és hogy a fiam köszöni, hogy mindezt végigcsinálom az ő kedvéért, tehát

KOPOGTATTAM:
Annak ellenére, hogy még vannak gátlásaim, mégis szeretem és elfogadom magam, és azt választom, hogy a fiam érdekében félreteszem, elengedem őket.
Pontokon: elengedem, félreteszem a gátlásaimat.

A kádban jól előrehaladt a tágulás, mire kiszálltam, már alig volt méhszáj. Igen ám, de közben már tolófájások is jöttek, amiket nagy nehezen sikerült csak visszatartanom, és vörösre festettem a vizet vérrel. Ettől megint megijedtem, hívtuk a szülésznőt, aki mosolygott, hogy ez csak tágulási vérzés.

Mondtam magamnak:
Annak ellenére, hogy ijesztő ez a sok vér a vízben, szeretem és elfogadom magam, és azt választom, hogy megbízom a szülésznőben, és minden rendben van (itt már csak a folyamatos mentális kopogtatást csináltam).

Kriszti megjegyzése:
Amikor Titi a kádban ült, és épp ellazult állapotban volt, magamat is kopogtattam egy kicsit, mert a korábbi szüléseknél, ahol jelen voltam, szinte csak a kitolási szakban volt egy minimális vér, itt azonban azt láttam (némileg felnagyítva), hogy Titi egy kád vérben ül, és ez a látvány bennem is elkezdett gerjedni, amit feltétlenül kezelnem kellett.

Nem használtam ráhangoló mondatot (épp eléggé rá voltam hangolódva az érzetekre), és kimondottan igyekeztem Titi előtt titokban tartani a dolgot, ezért csak a Gamut-pontot masszíroztam a kézfejemen (a kisujj és a gyűrűsujj csontjai közötti mélyedésben), és ezeket ismételgettem magamban villámgyorsan:

– ez a rengeteg vér, ez a látvány, ez a kád vér itt előttem
– félek, hogy rosszul leszek, félek, hogy elájulok
– mi lenne, ha mindezt most félretenném a baba és Titi érdekében?
– mi lenne, ha megnyugodnék és lelassítanám a légzésemet?
– mi lenne, ha nem lenne rám hatással ez a látvány?
– mi lenne, ha nem érezném a vér szagát?
– mi lenne, ha mégiscsak összeszedném magam, és újra jól lennék?

Ezután már sokkal jobban voltam, és kitisztult a fejem is. Még éreztem ugyan a szagokat, és a látvány sem változott, de már nem érdekelt, mert ismét tudtam fókuszálni.  Megnyugodtam azzal kapcsolatban is, hogy elfogadható vagyok még úgy is, ha az esetleges vér látványát kifelejtettem a korábbi “jövő kopogtatásból”, és teljesen normális, hogy rám is hatással vannak az események.

Viszont itt már nagyon közel jártunk Titi és Henrik nagy találkozásához. És ez új erőt öntött belém is.

Sikerült!

Kb. 20 órára teljesen eltűnt a méhszáj, felraktak a szülőágyra és elkezdődhetett a kitolás. Már látszott a fiam feje, de ott kicsit megakadtunk. Magyarázott a szülésznő, mit is kellene csinálnom, hogyan is kellene nyomnom, de nem értettem pontosan, mit akar. A végén már a nőgyógyász orvos is odajött, és ő is magyarázott, türelmesen. Féltem attól is, hogy a legvége fájni fog.

Mondtam magamnak:
Annak ellenére, hogy képtelen vagyok megérteni, hogy mit akarnak tőlem, megcsinálni sem tudom, és félek, hogy a vége fájni fog, szeretem és elfogadom magamat, azt választom, hogy próbálkozok, és majdcsak ráérzek.

Kriszti megjegyzése:
Itt csak a jelenlétemmel és a mentális kopogtatással tudtam segíteni. Titi dilemmája és kérdései (hogy hogyan “csinálja”) adták a kopogtatáshoz a szavakat, de lenyűgöző volt az a türelem, ahogy a szülésznő, és a szülészorvos az instrukcióival segítette őt.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kórházi személyzet mindvégig tiszteletben tartotta Titi igényét, hogy háborítatlan szülést szeretne (felesleges beavatkozások, gyorsítás és csak rutinszerűen beiktatott belső vizsgálatok nélkül), még akkor is, ha az első gyermeke császármetszéssel jött világra.

Az előzetes felkészülés és a sok kopogtatás meghozta az eredményét, és nagyon büszke voltam Titire, hogy az olykor nehezen átvészelt pillanatokban is mindvégig kitartott az elképzelése mellett, hogy a második babáját természetesen, hüvelyi úton fogja megszülni.

Közben nagyjából sikerült megérteni, és a félelem is csökkent, és egy utolsó nagy nyomással Henrik kint volt. Én annyira a munkára koncentráltam, hogy észre sem vettem, hogy kicsusszant, csak amikor az orvos felhívta rá a figyelmemet, hogy a picur ott nézelődik a szülőágyon. Mint kiderült, ez 21:42-kor történt, és szép nagy baba lett, 4000 g és 54 cm.
Rám tették úgy, ahogy volt, mázasan. Nagyon megindító, amikor egy kis meleg, csúszós újszülött ott szuszog a mellkasunkon, ezt az élményt mindenkinek kívánom!

Császár utáni hüvelyi szülésnél tapintással szokták ellenőrizni, hogy a császárheg nem vált-e szét. Nekem teljesen ép maradt. A méhszájam sem sérült meg. Csak egy kis gátrepedésem volt, amit 10 perc alatt összevarrt az orvos, és már hozták is a fiamat.

Császár után normál úton szülni kuriózumnak számít, mert az orvosok félnek attól, hogy szétreped a műtéti heg. Nos, kijelenthetem, hogy ha az anyuka hege energetikailag “össze van rakva”, és jól fel van készítve a második szülésre, hogy laza tudjon lenni, akkor sokkal kisebb az esélye a repedésnek – ha van egyáltalán! És ha választani kell (lehet) a császármetszés és a jól előkészített hüvelyi szülés között, ezerszer és csakis a másodikat választom! Túlzás nélkül állíthatom, hogy általa én is újjászülettem.

Szalkainé Tóth Tímea

Kriszti megjegyzése:
Henrik az első EFT-s baba, akinek a születésénél jelen voltam. Az EFT hatalmas segítséget és olyan pluszt adott a vajúdástámogatáshoz, amivel korábban nem rendelkeztem.

Szívből ajánlom minden kismamának és családnak a kopogtatással való felkészülést a vajúdásra, hiszen nemcsak az anya érzései, hanem mint megtapasztaltam, a segítő érzései is ott vannak a szülőszobában, amiket olykor azonnal (sokszor feltűnés nélkül) kell kezelni.

Vissza- és előretekintve úgy vélem, hogy felbecsülhetetlen értékű segítség lenne az anyák számára, ha a várandósság-vajúdás-szülés alatt legalább a segítő (apa, barátnő, dúla) ismerné ezeket az egyszerű technikákat, amivel nemcsak fájdalmat tudunk csillapítani, de elérhetjük vele azt az ellazult, gyengéd állapotot, amire anyának és babának ebben a megismételhetetlen időszakban óriási szüksége van.

Az EFT alkalmazásának alapjait könnyedén, 2 nap alatt megtanulhatja! Érdekli hogyan? Kattintson IDE!

A témához kapcsolódó blogot itt találja: Gondoltad volna? – Az EFT szülés közben is használható

Kérem, az alábbiakban írja meg véleményét.
Hasznos volt-e ez a blog? Vannak-e kérdései?