Egy hirtelen szakítás története

 Egy hirtelen szakítás története

 

A kliens egy fiatal nő volt, aki 3 éve nem talál párt magának.

Azzal keresett meg, hogy „elakadt az élete”, és nem tud tovább lépni, pedig már nagyon szeretne párt találni.

A probléma feltárása során kiderült, az előző párja 3 évvel ezelőtt hagyta el.

A 8 éves kapcsolatukból ugrott ki, mert talált magának valaki mást. Megcsalta a kliensemet, ami 3 évvel ezelőtt hirtelen, és váratlanul derült ki számára.

A kliens azt állította, hogy már nem érinti ez a történet.

Annyit gondolt rá az elmúlt 3 évben, hogy szerinte már feldolgozta.

Viszont arra a kérdésre, hogy mennyire fáj neki, hogy a fiú szakított vele a -8-as értéket adta meg.

Ezért végigkopogtattuk a megcsalás kiderülésének történetét. Vagy, ahogy ő hívta: a „becsapást”.

A fiú, a nővére, és a kliensem (azaz a fiú barátnője) közösen készültek, hogy megünnepeljék a fiú szüleinek a házassági évfordulóját.

A kliensem imádta a párja szüleit. Hosszú ideje ő is családtagnak érezte magát.

Péntek este lezajlott a közösen szervezett meglepetés party. Eközben a fiúnak feltűnően sok sms-e érkezett.

Ezt a kliensem úgy értelmezte, hogy a fiú valamit titkol előtte, valami meglepetés készül neki.

Úgy gondolta, hogy 8 év után a fiú a szülei házassági évfordulóján kéri majd meg a kezét.

Másnap reggel ő kapott egy sms-t, mert a fiú rossz helyre küldte.

 

Egy hirtelen szakítás története

 

Ettől vált számára egyértelművé, hogy a titok a fiú életében egy másik lány, és meglepetésről, vagy lánykérésről szó sincs.

A következő szavakra kopogtattunk, ahogy újra meg újra elmeséltettem vele a történetet:

 

  1. kör: sms
  2. kör: ez a szoba
  3. kör: felfokozott állapot
  4. kör: valaki más
  5. kör: házassági évforduló (ez nagyon intenzív szó volt, és nagyon sokat kellett rá kopogtatni)
  6. kör: meg szerettem volna felelni nekik (a szülőknek az ünnepség megszervezésével)
  7. kör: rosszul jött ki (a házassági évforduló és a szakítás együtt)
  8. kör: távolságtartás (azonnal a fiúval, és az egész családdal)
  9. kör: titok

    Mi történt volna, ha meg mertem volna kérdezni tőle, hogy mi az a titok, amit takargat előttem? Nem mertem a fiúnak a kapcsolatban elmondani a problémáimat.
    Miért én is elmondhattam volna? Jogom lett volna hozzá?
    Mindig annyira meg akartam felelni neki, és nem akartam, hogy feszültség legyen kettőnk között.
    Általában nem hallgatott meg.
    Mivel konfliktuskerülő vagyok, inkább csöndben maradtam. Mi nem veszekedtünk soha.
    Ha konfliktusaink voltak, akkor néhány napra félrevonultunk, nem beszéltünk egymással, aztán úgy tettünk, mintha semmi nem történt volna.
    Mintha minden magától elmúlt volna.)

  10. kör: megfulladok ott, ahol bántottak
  11. kör: menekülnöm kellett
  12. kör: sokkhatás volt
  13. kör: szakadás (az életemben, a világról alkotott gondolataimban)
  14. kör: begyógyítom a szakadást

Abban nem voltam biztos, hogy teljesen sikerült-e feloldanunk ezt a történetet.

Egy biztos:, a későbbiekben sokkal többet foglalkoztunk már azzal, hogy mennyire fél egy következő kapcsolattól, és attól, hogy mit veszíthet megint.

„Már nem akarok egy másik ember része lenni.”

Sajnálta az elmúlt 3 évet, ugyanakkor örült neki, mert sikerült egy önálló, sokkal talpraesettebb saját életet kialakítania.

 

Szerző: Sághy Zsuzsanna

zsuzsa_saghy