Élménybeszámoló – A pókfóbia után
Az alábbiakban egy újabb beszámoló következik, melyet egyik tanítványom küldött az elmúlt héten.
Október végén tanúi lehettünk, hogy a Mesterek egyik EFT tanfolyamán egy bemutató-kezelésen a pókfóbia mindenféle aspektusával foglalkozott Tam. A bemutató, és az EFT sikerét az is bizonyítja, hogy Ibolya a helyszínen (a tesztelés kedvéért) “beszerzett” pókot a gyufás skatulyából kivette, és inkább a tenyerében vitte ki a természetbe.
A most következő leírás további fejleményeket és egy új fotót is tartalmaz, melyet csak akkor nézzen meg, ha már nincs baja a pókokkal!
Ha pedig még fél a pókoktól (vagy egyéb fóbiája van), az EFT segíthet megszabadulni a félelmeitől vagy kezelések, vagy egy EFT tanfolyam keretében. Akkor is, ha már nagyon régóta fennáll a probléma.
Jó olvasást kívánok!
Sághy András
EFT terapeuta és tréner
“Kedves András! Kedves EFT-sek!
Örömteli beszámoló ez – ujjongva jelenthetem be, hogy én (is) megszabadultam egy fóbiától – mégpedig a pókfóbiától.
Számomra ez varázslatos érzés így visszatekintve. Valószínűleg gyerekkoromból eredhetett: szerettem este sötétben meglátogatni barátaimat, a tyúkokat az óljukban – és a sötétben a pókok is igen aktívak, ugyebár. Nem lehetett nehéz egy vidéki udvarban sötétben összetalálkozni velük.
Nem mondhatnám, hogy a mindennapi életemet különösebben zavarta volna ez a félelem, de ha befutott egy a lakásba, sebesen szaladva (és igen agresszív nappali-elfoglalási szándékkal), bizony volt ott sikoltozás, asztal tetején remegés. Ha pedig a kertben hálóba akadtam, hisztérikus vetkőzés lett a végeredmény. Kertészkedni pedig fél szemmel nehéz, mert a másikkal a pókokat figyeltem.
Tavaly októberben aztán kedves oktatóm, Tam Llewellyn-Edwards kezelésbe vette ezt a fóbiámat az EFT tanfolyamon – már akkor is sikeresen, mert az apróbb pókoktól már egyáltalán nem féltem. Persze éreztem, hogy ez még csak fél siker, úgyhogy egy pár aspektusra még külön köröket kopogtattam, immár itthon. Tél közeledvén, nem sok nyolclábúval hozott össze a sors, tesztelésre nem volt lehetőség.
Egy pár hete furcsa érzésem támadt: mindenáron ki akartam próbálni, hol tartok ezzel az üggyel: pókok társaságát kerestem a teraszon, sarkokba kotortam be, megemeltem a kutya fekhelyét, hátha „valaki” lesz szíves és előjön – de tél volt és ők elkerültek engem. Aztán eszembe jutott, hogyan juthatok „tuti” pókhoz – egy ismerősöm madárpókokat tart otthon kedvtelésből, őt kértem fel a „kerítő” szerepére.
Ahogy közeledett a találkozó (megbeszéltük, hogy ismerősöm behoz a gyerek sulijába egyet), egyre inkább vágytam rá, hogy megfogjak egy ekkora jószágot (valahogy nem volt kérdéses, meg tudom- e csinálni).
Nos, amint a képen látható, a „kapcsolat létrejött”! Kis barátnőm egy növendék madárpók, igen nyugodt természettel. Kapaszkodni azt nagyon tudott a bőrömbe, de engem ez se zavart! Barátságot és gyöngédséget éreztem egy olyan helyzetben, ami azelőtt elő nem fordulhatott volna.
Olyan furcsa, hogy ez velem megtörtént – olyan, mintha egy részt kitöröltek volna az agyamból – már azt, hogy félni kell a pókoktól. Valójában most sem értem ezt az egészet, egyszerűen csak volt és nincs! Maradt a közöny és szörnyülködő családtagjaim csodálata.
Kíváncsi vagyok, mit hoz a tavasz, a nyár – de egyáltalán nem félek, mert ha fel is bukkan még egy olyan pók-tulajdonság, ami még mindig zavar, tudom, hogyan működik az EFT, és itt a saját kezemben a megoldás!
Nektek is hasonló sikereket kívánok!
Ádler Ibi”
Kérem, az alábbiakban írja meg véleményét.
Hasznos volt-e ez a blog? Vannak-e kérdései?
Hááát… nem tudom. Még az olvasásától is rosszul lettem, pedig vannak “saját” pókjaim, “akiktől” azért persze nagyon félek. A kertben, ősz közeledtével, zsinórokat feszítünk ki, hogy ne tépjük le a kersztespókok hálóit, legyeket bogarakat rakunk a hálóikba, aztán fotózom, ahogyan megreperálják a lakmározás közepette megsérült hálót. – Ennyit a kintiekről.
Odabent a lakásban más a helyzet ezekkel a kis meteorológusokkal. Ha elkezdenek behúzódni, tudom, közeleg a tél, ami itt Kanadában nem vicc. Olyan is előfordult már, hogy csak november elején kezdték meg a nagy bevonulást, addig rekordmelegek voltak.
Ha mondjuk december végén, január elején, amikor mindent méteres hó föd, és elkezdenek előbújni a lakásban, közlekedni a plafonon, falon, bútorokon és az ágyon is előfordulnak, akkor tudom, hogy komoly enyhülés fog jönni, amit csak napokkal később jeleznek a híradásokban a szakemberek. De ez még nem a tavasz közeledtét jelzi, csak átmeneti enyhülést, ami “átmeneti frászt” hoz rám. Kifele minél később törekednek, annál később jön a tavasz. Néha egészen május közepéig idegesítenek rendszeres előbújásaikkal és visszahúzódásaikkal.
Ha tavasszal már nem bolyonganak a lakásban, akkor legyen kint akármekkora havazás (áprilisban, májusban)akármilyen hideg, biztos lehetek benne, hogy vége a télnek.
Vannak “állandó lakóim” is, “tőlük” nem tartok. Nem is nagyon emlékeztetnek a pókokra, és főleg nem mászkálnak össze-vissza. Soványak, picik, inkább szúnyogoknak nézhetni őket, kesze-kusza leheltfinom hálót szőnek minden sarokba fönt és lent. A “lentiek” hálóit a macska “takarítja”, de a “föntiek,” ha nem háborgatják őket, akkor szépen növekednek, mert lakásunk telis-tele lehet mindenféle szemmel nem látható szörnyűséggel. – Az lehet az eledelük, és ennek köszönhetik, hogy mindenki legnagyobb megbotránkozására megtűrüm őket és az “építményeiket.”
Így állok a pókokkal. Az egerektől nem félek. Ha összel bejönnek a házba, (márpedig bejönnek) akkor az egérfogóból kint kiengedem őket, bár tudom, hogy az első adandó alkalommal visszasurrannak.
Soha nem hittem volna, hogy a pókfóbia megszűntethető. Annyira undorító teremtményeknek tartom a pókokat, (szemben az aranyos kis egerentyűkkel) hogy biztos, hogy ha a fóbiűm megszűnne, akkor is úúúúúúúútálnám őket.