Rettegés a nyilvános beszédtől

A kliens egy 40 év körüli nő, aki főiskolára jár.

Azzal keresett meg, hogy nagyon fél a megszólalástól, és a nyilvánosság előtti beszédtől.

Most a főiskolán prezentációt kell majd tartania, de ő annyira fél tőle, hogy inkább abbahagyja a főiskolát, mint hogy megtartson egy prezentációt kb. 30 fő előtt.

Gyerekként mindig nyüzsgött, és szerepelt, de valamikor felső tagozatban az egész átfordult az ellenkezőjére és visszahúzódóvá vált.

Attól félt a legjobban, hogy hülyét csinál magából, amikor ki kell állnia mások elé, őt nézik, és beszélnie kell.

Annyira fél, hogy amikor már ott van a helyzetben „az maga a halál”.

Nagyon erősen dobog a szíve, és remeg a gyomra.

Több alkalommal találkoztunk, minden alkalommal egy-egy emléket dolgoztunk fel, amikor ki kellett állnia mások elé, és szerepelnie kellett.

Ilyenkor a legrosszabb pillanat az volt, amikor mindenki őt figyelte, elcsöndesedtek, és mindenki azt látta, hogy ő fél.

Ráadásul attól tartott, nevetségessé válik a többiek előtt.

Az emlékeken kívül a testi érzetekre is elég sokat kopogtattunk: az erős mellkas szorításra, a heves szívdobogásra, a kézremegésre, a görcsbe ránduló torokra, és az elcsukló hangra.

A kopogtatás hatására a kellemetlen, negatív emlékek megszűntek, sőt a testi érzetek is sokat enyhültek.

Kivéve, amikor az előtte álló prezentációra gondolt. Akkor minden félelem, és testi érzet felerősödött legalább 100-as erősségűre.

Sokat kopogtattunk az előtte álló helyzetre:

Mit fog érezni, amikor aznap reggel felébred,
mit fog gondolni.

Amikor semlegesítettük ezeket az érzéseit, tovább közelítettünk időben a prezentációhoz:

Mit fog érezni, ahogy közeledik a főiskolához,
amikor belép a nagykapun,
amikor belép a terembe.
És amikor elkezdődik az óra?

Ezen a ponton elakadtunk, mert annyira intenzív, és erős félelmei támadtak erre a gondolatra, hogy sok kopogtatás után is csak lassan enyhültek az érzések.

Óriási szívdobogást érzett, amikor a helyzetre gondolt, és úgy képzelte, csak az fog járni a fejében, hogy „hogyan lehetne innen menekülni”, „most biztosan beégetem majd magam”.

A kérdésre, hogy mire lenne szüksége majd abban a helyzetben, azt válaszolta, hogy „óriási nagy bátorságra, talpraesettségre, és könnyedségre”.

Ezekre is kopogtattunk, de a félelmek intenzitása még mindig lassan csökkent.

Végül arra kértem, hogy a jövőről elképzelt filmet egyszerűen csak tekerje előre.

Azaz: nézze meg saját magát, amikor már megtartotta a prezentációt. Mit fog akkor érezni?

Túl van a prezentáción, az összes félelmen, szorongáson, és ráadásul még a feladatot is megcsinálta a főiskola elhagyása nélkül.

A kliens hirtelen olyan elképesztő módon megváltozott, ami még engem is meglepett.

Azt mondta: utána hatalmas nagy megkönnyebbülést, és boldogságot fog érezni.

Pusztán annak a gondolatára, hogy „már túl van rajta” szemmel láthatóan az összes teher leesett a válláról, megszűnt minden félelme. Kipirult, mosolyogni, sőt nevetni kezdett.

Azt mondta „hú, ez maga a tökéletes állapot”.

Mennyire érzi ezt most intenzívnek?

1000-es szinten.

Az addigi -100-as erősségű negatív érzései egészen váratlanul, és hirtelen átugrottak +1000-es tartományba.