Keresd a korai specifikus eseményeket! – 2. rész

Keresd a korai specifikus eseményeket! – 2. rész

 

A cikk második része a múlt heti bejegyzés folytatása, melyet EFT  Mesterem, Jaqui Crooks publikált.
Itt már több olyan konkrét eljárás is olvasható, ami mélyebb bepillantást enged abba, hogyan történik a kezelés, és hogyan működik az EFT.
Terapeutaként pedig ezek a hasznos kiegészítő lépések felhasználhatóak és beépíthetőek a kezelésekbe!

Sághy András

Írta: Jaqui Crooks EFT Master

(Fordította: Sághy András)

Tapasztalatom szerint a legtöbb kulcs-probléma az első 2-3 évben keletkezik, sőt lehet, hogy már az anyaméhben, ha az anyát a terhesség alatt valamilyen súlyos lelki megrázkódtatás érte.

Egy ilyen eset azzal a páciensemmel kapcsolatos, akinek az volt a fő életérzése, hogy „mindenki elutasítja” és „ő sohasem elég jó”.

Ezek az érzések egész életében mindig kísérték, amennyire csak vissza tudott emlékezni. A családban a 11 gyerek közül ő volt a 8., és amikor megkérdezte az édesanyját a születéséről, megtudta, hogy anyja rettentően kétségbeesett, amikor kiderült, hogy ismét terhes. Bevallotta, hogy megpróbált elvetélni, de ez nem sikerült. Mi más ez, mint valakinek a teljes, végső elutasítása?

Kopogtattunk erre az eseményre és életének más korai specifikus eseményeire is. Amikor befejeztük, teljesen másként látta saját magát és az édesanyját. A kezelés a kapcsolatukon is sokat javított.

Tesztelés

Ha sikerült megtalálni a legkorábbi eseményt, amire az ügyfél emlékszik, vagy amivel hajlandó foglalkozni, értékelni kell az adott eseménnyel kapcsolatos érzéseinek az erősségét. Erre használhatjuk a 0-10-es skálát, vagy a fizikai, testi érzésekről összegyűjtött információkat, mert a kopogtatás során ezek is változnak (pl. a színe, az alakja, a nagysága, stb.) Az a célunk, hogy az érzésnek semmilyen nyoma ne maradjon, amikor az eseményre gondol.

Keresd a korai specifikus eseményeket, és azokat gyógyítsd EFT-vel

Keresd a korai specifikus eseményeket, és azokat gyógyítsd EFT-vel

Kopogtatás

Ezután a megtalált legkorábbi eseménnyel kapcsolatban kopogtatunk és minden olyan érzést semlegesítünk, ami ezzel az eseménnyel kapcsolatos. Közben ügyeljünk arra, hogy az ügyfél szóljon, ha bármilyen más esemény felbukkan a kopogtatás közben (ez gyakran előfordul). Az újonnan felbukkant eseménnyel kapcsolatos érzéseket és információkat felhasználva számos aspektust kezelhetünk egyszerre. Ez még akkor is hasznos, ha az ügyfél nem akar beszélni az eseményről, hiszen úgy is megoldhatjuk a problémát, ha nem tudjuk, mi történt, de az azokkal kapcsolatos érzéseket kezeljük.

Annak ellenére, hogy érzem ezt a kemény, durva, vörös, égető érzést a mellkasomban, amikor az X eseményre gondolok, jól érzem magam.

Annak ellenére, hogy érzem ezt a kemény, durva, vörös, égető érzést a mellkasomban, és az mozog és izzik, jól érzem magam.

Annak ellenére, hogy érzem ezt a vörös, égető érzést, amely azt mondja, hogy „úgysem tudod megcsinálni, ahogyan az anyád sem tudta”, mélységesen és teljesen elfogadom magam.

Az emlékeztető kifejezés az egyes pontoknál felváltva egy-egy szó lehet, pl. kemény, vörös, izzó, durva, mozgó, nem tudom megcsinálni, jól érzem magam.

Használd az ő szavait

A kopogtatás során minden változást kövess. Az első forduló után a kemény, vörös, égető érzés lehet, hogy lágyabb, kevésbé durva, kevésbé vörös és kevésbé égető lesz, vagy lecsendesedik, vagy valami mást mond. Bármi is történik, az új fordulót más szavakkal folytasd. Nincs jó, vagy rossz megoldás, egyszerűen kövesd, amit az ügyfél mond. El fogsz jutni oda, hogy az érzés már nincs ott, vagy csak az árnyéka, vagy egy üresség maradt utána. Kopogtass erre az árnyékra, vagy ürességre is!

Befejeztük?

Akkor értünk a kopogtatás végére, amikor arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát, azt válaszolja, hogy jól, vagy nagyszerűen. Ekkor kérdezzük meg, hogy érez-e valami mást az érzéssel vagy eseménnyel kapcsolatban. Figyelj a testbeszédre és észre fogod venni, hogy maradt-e valami.

Ha megkérdezed, hogy a 0-10-es skálán milyen számot mondana, a válasz nulla kell legyen. Ha nem nulla, akkor a következő kérdés, hogy még mindig ugyanarra az eseményre gondol-e. Ha igen, akkor tovább kell kopogtatni. Ha az érzés csakugyan elmúlt, akkor nagyon valószínű, hogy a skálán is nulla az érték.

Egy fontos akadályt eltávolítottál a torlaszból. A többi akadállyal esetleg egy következő alkalommal foglalkozhatsz, de mindenesetre a folyamat elkezdődött és nagyon valószínű, hogy már a többi blokk is alacsonyabb intenzitási szintű, mint korábban volt.

 

Kérem, az alábbiakban írja meg véleményét.
Hasznos volt-e ez a blog? Vannak-e kérdései?

 

 

 

8 komment : “Keresd a korai specifikus eseményeket! – 2. rész”


  • Kedves András!
    Folyamatos izgalommal várom az új blogjaidat.Rendkívül tanulságosak az esetleírások és mindig sok embert érintő, intelligens problémamegoldásról szólnak. Úszóoktatóként szembesültem azzal, hogy egy középkorú pánikbeteg miért reszket a víz látványától is, holott az úszást orvosai ajánlották. Kopogtatás során derült ki, hogy magzatvizet nyelt a szülés során, tehát viziszonyának ez az oka.Örömmel jelentem, hogy a hölgy ma már a mélyvízben kitartóan képes úszni, és emellett jógázik is. A gerince meg látványosan javul! Hálásan köszönöm Neked!
    Üdvözlettel:
    Őszné Ilona

  • Kedves András!

    Mivel a magzati korra vagy a születés utáni évekre nem emlékszünk, azokra az eseményekre hogyan kopogtatunk? Esetleg feljöhetnek emlékek egy terápia kapcsán? Gondolom, az nem elég, ha az anyukám elmeséli a velem való várandósságának körülményeit, hisz az még nem hozza fel a bennem levő érzéseket.Várom válaszát. Szilágyiné Ildikó

    • Kedves Ildikó!
      A tudatos agyunk valóban nem emlékszik. De az agyunknak van egy része (amygdala), amely a szívünk után közvetlenül fejlődik ki és 8-12 hetes magzati korunktól mindent (érzéseket, eseményeket, hangokat, képeket) megjegyez egész életünkben. Amikor olyan helyzetbe kerülünk, ami egy kicsit is emlékeztet egy korábbi helyzetre, amikor veszélyben voltunk, beindítja a stressz reakciót. Ez az oka annak, hogy tudatosan esetleg nem is tudjuk, hogy miért szorongunk, miért félünk, miért pánikolunk, stb. Azért, mert tudat alatt “emlékszünk” egy korábbi helyzetre.
      Ha bármit megtud a magzati és a születési körülményeiről, az nagyon sokat segít a kopogtatásban. De ezen információk nélkül is tudunk kopogtatni az ezen időszakban történtekre. Az EFT3 és EFT4 tanfolyamokon tanulunk és gyakorlunk ilyen módszereket is. Az elmúlt években nagyon sok emberrel kopogtattam a magzati korra és a születésre. Olyankor teszem ezt, amikor az életében ismétlődő különféle szituációk kapcsán nyilvánvalóvá válik, hogy van valami mélyebb oka annak, hogy bizonyos dolgok mindig ismétlődnek. Ezek a kopogtatások nagyon érdekesek és nagyon sok minden kiderül és megoldódik, amikor “végigélem” a páciensemmel a megszületését. Ilyenkor nem feltétlenül képek jelennek meg (de néha azok is), hanem érzések, színek és hangok. Még az is azonosítható, hogy a magzati lét melyik időszakában történt egy-egy dolog. Azt azonban nem ajánlom, hogy egy ilyen kopogtatásra egyedül vállalkozzon. Ugyanis egy tapasztalt segítő könnyen át tudja lendíteni olyan akadályokon, amelyeken esetleg elakadna.
      Üdvözlettel
      Sághy András

      • Kedves András!

        Lányom születésénél az volt a gond, hogy nem sírt fel azonnal, illetve nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. Kell arra számítani, hogy ez a körülmény okozott neki valamiféle traumát, amit előbb – utóbb kezelni kell? Most 11 éves.
        Üdvözlettel Szilágyiné

        • Kedves Ildikó!
          Egyáltalán nem szükségszerű, hogy a későbbi életében gondot okoz, de ha olyan tünetek, jelenségek mutatkoznak (például megmagyarázhatatlan félelmek, fulladásos tünetek, atb.), akkor erre is gondolni lehet. Szerencsére az EFT-vel ez is kezelhető.
          Üdvözlettel
          András

  • Érdekes és elgondolkodtató.

  • Hálásan köszönöm szépen, hasznos ez a blog. Érdekes történeteket olvashatunk és nagyon tanulságos. A korai – gyermekkori neveltetésünk meghatározza felnőtt életünket és az ehhez kapcsolódó negatív élményéneket, emlékeket oldani kell. Sajnos esetemben is ez történt, sőt a mai blog elolvasásakor felsóhajtottam, mennyire illik a születésemre, sőt még a lányoméra is. Hála Andrásnak, hogy tanulhatunk, fejlődhetünk és reménykedhetünk egy szebb jövőben.

    Üdvözlettel: Várnainé Ildikó

  • Peszlegné Pogány Éva

    Köszönöm szépen, nekem nagyon hasznos volt ez a blog.
    Szerintem is nagyon fontosak a korai események, meghatározóak az ember életében. A lányom születési eseményei erre kiváló példát szolgáltatnak.
    Ezekre a dolgokra figyelni kell és kikopogtatni.
    üdvözlettel: Pogány Éva

Szóljon hozzá!