Mi ez az egész???

Annak ellenére, hogy annyi mindent mondanak…

Kitaláltunk valamit az EFT-vel kapcsolatban, mert…

… azt mondták, sokba kerül…
… és mindig pont akkor van, amikor nem érnek rá…
… és amúgy sem akarják elmondani másnak, hogy mi a problémájuk…
… de egyedül nem tudják, hogy hogyan csinálják…

 Azt szeretnénk, hogy ez mielőbb megváltozzon!

Éppen ezért

… olcsó lesz…
… pont akkor kezdődik, amikor tényleg ráér…
… nem kell elmondania, hogy mi a baj…
… mert úgy csináltuk meg, hogy önállóan is boldogulni fog…

Sejti már, hogy miről van szó?

A Human Harmony arra készül, hogy a kopogtatás (EFT) módszerének alkalmazásait teljesen újszerű módon ismertesse meg minden érdeklődővel. Ezt az új módszert egyelőre kísérleti jelleggel, szűk körben teszteljük és néhány héten belül megjelenünk vele szélesebb körben is. (Valószínűleg azok is sokat tanulhatnak belőle, akik már ismerik az EFT-t.)

Az alkalmazások köre nagyon tág (például: testsúlyproblémák, pénzzel kapcsolatos szorongások, látás javítása, dohányzásról leszokás, nyilvános beszéd, alvásproblémák, párkapcsolati problémák, önbizalomhiány, stb.).

 

Önökkel közösen összegyűjtöttünk néhány olyan élettémát, amit nagyon sokan szeretnének megváltoztatni a saját életükben…

SŐT!!!

Hajlandóak naponta időt szánni saját magukra és ezekre a bizonyos témákra…

 

A beérkezett válaszok alapján sorrendben az első 8 téma a következő:

  1. önbizalomhiány (168 szavazat)
  2. pénzzel kapcsolatos szorongások (163 szavazat)
  3. testsúlyproblémák (124 szavazat)
  4. párkapcsolati problémák (114 szavazat)
  5. látás javítása (109 szavazat)
  6. nyilvános beszéd (76 szavazat)
  7. alvásproblémák (64 szavazat)
  8. dohányzásról leszoktatás (39 szavazat)

 

A jelenleg folyamatban lévő Súlycsökkentő teszt-csoport eredményeiről már be tudunk számolni. Ők már  6. hete kopogtatnak. Nagy örömünkre szolgál, hogy a résztvevők a kezdeti lelkesedést még mindig tartják, és olyan visszajelzéseket  kapunk, amelyek arra engednek következtetni, hogy a karcsúsodás mellett a lelki változások és jótékony felismerések is jelen vannak:

“Belülről érzem a változást! Elmentem fodrászhoz, új frizurát csináltattam és a hét végén szórakozni voltam!”

 

“A feljövő érzelmek és emlékek mellett szerencsére a megkönnyebbülést is érzem. Többen is észrevették rajtam a változást”

 

“Kedves András! Nagyon köszönöm, hogy felvállalta oly sok embernek, köztük az én problémámat is. 1988. óta most értem el a 80 kg alatti testsúlyt, amit Önnek, illetve a programjának köszönhetek. Ez még nem a végleges cél, de továbbra is csinálom és haladok tovább, aminek sikeréről majd beszámolok!”

 

“SZEMÉLYES BIZTONSÁG” csomag

 

A csomag 4 részből áll, ami 4×10 hétre való otthoni kopogtatási anyagot jelent, amelyet e-mail formájában küldünk ki heti rendszerességgel.

Az érdeklődők által megszavazott legnépszerűbb témákban a legjobb szakértőink dolgozzák ki a kopogtatási sorozatokat.

A csomag tartalma a következő:

  1. Önbizalom-növelő program (1×10 hét önbizalomhiányra)
    Ezt követően a további programok sorrendjét Ön határozhatja meg!
    EZT ÜZENI, AKI MÁR ELVÉGEZTE az Önbizalom-növelő programot… >>>
  2. Súlycsökkentő program (1×10 hét testsúlyproblémákra)
    EZT ÜZENI, AKI MÁR ELVÉGEZTE a Súlycsökkentő programot… >>>
  3. Pénzügyi program (1×10 hét pénzzel kapcsolatos szorongásokra)
    EZT ÜZENI AKI MÁR ELVÉGEZTE a Pénzügyi programot… >>>
  4. Együtt boldogan program* (1×10 hét párkapcsolati problémákra)

Az egyes témákkal kapcsolatos e-mail sorozatok egymást követik, mert a hatékonyság úgy biztosítható, ha a témákkal külön-külön foglalkozik valaki. Nem ajánljuk, hogy több programot végezzen egyszerre, mert mindegyik napi 40-60 perc kopogtatást jelent. Ez önmagában is megterhelő, és sok figyelmet igényel. Nem célszerű túlterhelni saját magát és belevágni egy napi több órát jelentő feladatba.

 

FONTOS: Amennyiben a teljes “Személyes Biztonság” csomag iránt érdeklődik, az Ön esetében szintén egymást követik a programok. A következő program 1 héttel azután indul, amikor az előzőt már befejezte.

Aki egy-egy programban szeretne részt venni, az indulási időpontokról értesíteni fogjuk.

 

Hogyan kell egy ilyen programot elképzelni?

A kopogtatási anyagok felépítése illeszkedik a normál életvitelhez: hétfőn indul és vasárnapig tart 1 kopogtatási hét. A kopogtatnivalókat minden héten HÉTFŐN küldjük el 10 héten keresztül. Az adott hét végén, pénteken pedig visszajelzést kérünk az aktuális tapasztalatairól, kérdőív formájában.

Ennek kitöltése és visszaküldése indítja el a következő heti levelet az Ön postafiókjába. Vagyis, ha beküldi a válaszokat, a rendszer érzékeli és regisztrálja a visszaküldést, ami azt eredményezi, hogy hétfőn megérkezik a postafiókjába a következő heti kopogtatási anyag. Erre a visszajelzésre 2 teljes napja van, hiszen (a pénteken kiküldött kérdőívre) vasárnap éjfélig várjuk a válaszokat. Megkérdezzük az előrehaladásról és a tapasztalatairól, illetve arról, hogy hogyan boldogult a kopogtatási mintákkal, van-e valamilyen észrevétele, stb.

Ám a folytatás – a soron következő hét anyaga – egészen biztosan csak akkor jut el Önhöz, ha a visszajelzést vasárnap éjfélig elküldte. Ha valami oknál fogva mégis késik a visszaküldés, a folytatást a válaszküldéstől számított legközelebbi hétfőn kapja meg.

A 10 hetes programok közben előfordulhat, hogy valaki nem fejezi be 10 hét alatt.

Ennek egyik oka az lehet, hogy későn küldi el a visszajelző kérdőívet (tehát nem vasárnap éjfélig, hanem a következő héten pl. szerdán), ekkor a soron következő kopogtatási anyag a következő HÉTFŐN fog megérkezni, ezáltal 1 hét csúszásba kerül. (Továbbra sem marad ki egyetlen heti kopogtatási anyag sem, mindössze annyi történik, hogy nem 10 hét alatt végzi el a programot, hanem amennyire Önnek szüksége van.)

Ezt a helyzetet rendszerünk követni tudja, így valójában csak a programkezdés időpontját határozzuk meg (ezt közzétesszük honlapunkon), a haladás üteme már Önön múlik. Ebben az esetben addig kell kopogtatni a legutóbb érkezett anyagot, ameddig nem kapja meg a soron következőt. Ha úgy tapasztalja, hogy a visszaküldés ellenére nem érkezik meg a levelünk, mindenképpen jelezze felénk már hétfőn!

Leveleink tartalmaznak Reggeli-, Napi- és Esti kopogtatásokat, amelyek egy napon összesen kb. 30-40 percet igényelnek, plusz 10-15 perc a reggeli és esti kopogtatásra szánt idő.

Fontos, hogy rendszeresen, vagyis minden nap kopogtasson, hiszen az adott heti témával kapcsolatban ez tartja mozgásban az energiáit, és a rendszerességtől a szervezete tudni fogja, hogy mit akar elérni, és engedelmeskedik a szándékának. Azaz, ha minden nap csinálja, az eredmény akkor lesz átütő erejű!

Ne feledje, ez nem verseny, ahol be kell bizonyítani valamit. A 10 hetes kopogtatások lényege, hogy a vágyott belső átalakulás elinduljon, és a 10. hét végére már szokássá váljon a kopogtatás, hogy örömmel és bátorsággal tekintsen a jövő felé!

 

Így lehet az Öné:

Kattintson az alábbi megrendelési linkre:
ITT RENDELHET MOST AZONNAL!

Olvassa el a Részvételi feltételeket ITT!

 

Ennyiért lehet az Öné:

1×10 hetes program ára
19.500 Ft+ÁFA

Személyes Biztonság csomag, azaz a 4×10 hetes csomag ára:
63.500 Ft+ÁFA

 

A vásárlás menete

A vásárláshoz kattintson a lenti linkre, és jelölje meg, hogy mit óhajt megvásárolni.

Rendelését a díjbekérőn részletezett információk alapján az ott megadott számlaszámra való utalással tudja kiegyenlíteni.

Az egyes programok a fentiekben már ismertetett sorrendben fognak elindulni, az kezdés időpontját hamarosan közzétesszük, és értesítjük a jelentkezőket is.

 

ITT RENDELHET MOST AZONNAL!

Kérjük, figyelmesen olvassa el a Részvételi feltételeket is!

Kérdéseit, észrevételeit kérjük, hogy az alábbiakban szíveskedjen megírni!

51 komment : “Mi ez az egész???”


  • Kérdésem az volna, hogy társ nélkül is érdemes-e a párkapcsolatra vonatkozó sorozatot végigcsinálni, vagy ezt azoknak ajánlod kedves András, akik párkapcsolatban élnek!
    Mindenkinek üzenem, hogy a súlycsökkentő sorozat fantasztikus, olyan változásokat tapasztaltam, amire nem is gondoltam volna!
    Nagy szeretettel ajánlom mindenkinek!
    Ha a pénzes sorozat is ilyen lesz, hát ki nem hagynám!
    Üdvözlettel Erika

    • Kedves Erika!

      Köszönjük a lelkes visszajelzésedet a Súlycsökkentő programmal kapcsolatban! 🙂

      Az “Együtt boldogan” programot társ nélkül is érdemes elvégezni, mert olyan témákra összpontosítunk, amelyekben nagy valószínűséggel a program iránt érdeklődőnek van már ilyen-olyan tapasztalata.

      Egy új kapcsolat előtt felszámolni a témában összegyűlt kellemetlen élményeket szintén gyógyító lehet, nem beszélve arról, hogy a vágyott társsal való találkozás lehetősége is közelebb jön. Hiszen minél kevesebb az ellenállás, annál jobban áramlik az energia!

      Az e-mail sorozat a tényleg megfelelő, ideális pár bevonzásáról is szól majd.

      András

  • Kedves András!
    Már kaptam választ arra a kérdésre,amit fel sem tettem, hogy hogyan fogjuk tudni mit kell tennünk. Már nagyon várom, én pl. szeretnék egy kicsit fogyni….stb.
    Üdv.
    Ancsa

  • Kedves András!
    A dohányzás leszoktató,kopogtató programot nem láttam, az időpontok közt.Ha meg írná nekem melyik hónapban lesz? előre is köszönöm. Fénnyel teli napokat.
    üdv M Annamária

    • Kedves Annamária!

      A dohányzásról leszoktató programhoz még nincsen tervezett kezdési időpontunk. Amikor ez meglesz, értesítjük az érdeklődőket!

      Üdvözlettel,
      András

  • Kedves András!Nagyon örülök ennek a rendkívüli lehetőségnek.Én szeretnék részt venni mind a négy programban,de már nem szeretnék fogyni.Mi fog történni ha végigcsinálom a súlycsökkentő programot is?Tovább fogyok?Várom válaszát.Köszönettel:Melánia

    • Kedves Melánia!

      A súlycsökkentő program többnyire azokra a témákra fókuszál, amelyek a fogyást akadályozzák.

      Ha Önnek voltak valaha ilyen problémái, ez a program segítheti Önt abban, hogy az okokat, vagy feldolgozatlan eseményeket, amiért nem tudott korábban lefogyni, fel tudja dolgozni.

      A kopogtatás hatására lehetséges, hogy még változni fog az alakja, súlya, viszont nagyobb az esély arra is, hogy az eredményt hosszú távon meg tudja őrizni, és még elégedettebb lesz saját magával. Valószínűleg élete más területein is tapasztal majd pozitív változásokat.
      Épp ez a lényege a súlycsökkentő programnak, arra törekszünk, hogy az elért eredmény tartós legyen.

      Még annyit lehet tenni, hogy amikor megkapja majd a szövegeket, alakítsa majd át olyanra, hogy az optimális súlyra és az optimális alakra vonatkozzon.

      Üdvözlettel,
      Sághy András

  • Kedves Andras !
    Érdeklődéssem várom a folytatást,Érdekes dolgokkat tudok meg,kőszőnőm a sok információt.Űdvőzlettel – Vali

  • Kedves András!

    Remélem még nem indult el a kopogtatás, eddig nem kaptam semmit. Izgatottan várom. Üdv. Marcsi

  • Mikor kezdjük? Érdeklődve várom ! Ha egy téma nem érint, meg kell majd várni a következő anyag indulását, vagy lehet a témákban ‘ugrani”?
    Üdv. Csipai Gabi

    • Kedves Gabriella!
      A kezdési időpont: Súlycsökkentő program – 2012. május 14. hétfő.
      A további programok várható indulási idejét megtalálja az oldalon, ha feljebb görget.

      A témákban lehet “ugrani”, de az egyes programok legkorábban a fentiek szerint lesznek elérhetők.
      Ha csak 1-1 programot szeretne elvégezni, akkor a meghirdetett időpontban tudja elkezdeni, a haladás üteme utána már Önön múlik.

      Üdvözlettel,
      Sághy András

  • Kedves András,
    lehet, hogy már volt erről szó, és akkor elnézést kérek az ismétlésért, de azt jól értem, hogy minden nap kell kopogtatni?

    köszönöm,
    Rita

    • Kedves Rita!
      Köszönjük az érdeklődését, ez egy nagyon jó kérdés.
      A titok a rendszeresség. Azt szeretnénk, hogy ezt a kopogtatást építse be az életébe. Ugyanis ezzel állandó mozgásban tartja azokat a pozitív energiákat, amelyeket a kopogtatás mozgósít, és amelyek hatására igazi változást érhet el az életében.

      Üdvözlettel,
      Sághy András

  • Szia András!
    Kíváncsisággal és érdeklődéssel követtem, hogy mi fog kialakulni “Annak ellenére, hogy…” című levélsorozatodból.
    Az első levél ugyan a húsvéti ünnepek előtt érkezett, majd az ünnepek után visszatérve annak reményében nyitottam ki a leveleket, hogy a további lépésekről van már valami. Majd újra elolvastam a sorozat első levelét és rájöttem, hogy túl buzgó vagyok :-), ez lassabb folyamat lesz.

    Most, hogy megérkezett a “személyes biztonság” csomag leírása, felmerült bennem, hogy… Mit kezdjen az, aki rendben van a testsúlyával? Azt írod, hogy csak az kapja meg a következő levelet, aki visszajelez az előző levélben elvégzett gyakorlat eredményeiről. Na már most, mi lesz azokkal, akik nem akarnak fogyni – mert optimális a testsúlyuk, alakjuk -, ugyanakkor a további lépésekre kíváncsiak?

    Esetleg, aki rendben van a testsúlyával, kezdhetné a csomag 2. pontja alatt szereplő témával?
    És olyan nincs, hogy “csomag mix” :-), ahol egyszerre több mindennel lehet foglalkozni? Ahogy a mondás mondja: több legyet egy csapásra. Itt gondolok azokra, akik dinamikusabbak, és az ütemesebb haladást kedvelik.

    Üdv,
    Bea

    • Kedves Bea!
      Köszönjük az érdeklődésedet!

      A csomag egyes programjai külön-külön is elérhetőek lesznek. Tehát akit a testsúly-probléma nem érint, annak nem kell megrendelnie a teljes “Személyes Biztonság” csomagot. Ez esetben értelemszerűen az(oka)t a témá(ka)t választhatod ki a csomagból, amely(ek) érdekelnek.

      A további lépéseket természetesen megkapja az, aki valamelyik programra jelentkezik, azonban ehhez az szükséges, hogy a kérdőíves visszajelzés megérkezzen.
      Ennek egyrészt az az oka, hogy magunk is kíváncsiak vagyunk az eredményekre és javaslatokra, másrészt a visszacsatolás, a folyamatos kapcsolattartás segít majd abban, hogy a résztvevők ne hagyják abba a kopogtatást. Ezenkívül a visszajelzések “mozgatják” az e-mail sorozatot. Vagyis, ha beküldöd a válaszokat, a rendszer érzékeli és regisztrálja a visszaküldést, ami azt eredményezi, hogy hétfőn megérkezik a postafiókodba a következő heti kopogtatási anyag.

      Lehetőség van a 2. programmal kezdeni (vagy a 3., 4. programmal) de ezek csak később lesznek elérhetők (lásd feljebb).

      “Csomag mix” a jelenlegi elképzeléseink szerint nincs. Ezt azért nem ajánljuk, mert minden program napi 40-60 perc kopogtatást jelent. Ez önmagában is megterhelő, és sok figyelmet igényel. Nem célszerű túlterhelni saját magadat, és belevágni egy napi több órát jelentő feladatba. Tehát terveink szerint egy időben mindenkinél 1 program fog futni, akkor is, ha a teljes csomagot megrendeli. (Tehát ha valaki megrendeli a teljes csomagot, az ő részére csak akkor indítjuk a 2. programot, amikor az elsőt befejezte.) Szerintünk ez nem az a fajta “verseny”, ahol minél gyorsabban kell haladni.

      Üdv,
      András

  • üdvözlet,
    a feleségem ajánlotta, hogy nézzem meg ezt a dolgot, mert szerinte ezzel túl tudnám tenni magam az állandó szorongáson a pénz miatt. annyi könyvet elolvastam már, de nem változik semmi, és ez már nagyon idegesít. sajnos még nem tudom, hogy hova tudnám beiktatni az életemben, mert nagyon sokat dolgozom. kb. mennyi időt igényel a kopogtatás?

    üdv,
    József

    • Eredményt természetesen nem lehet elérni valamennyi idő, energia, munka befektetése nélkül. A hetente megküldött kopogtatási sorozatok Reggeli, Napi és Esti kopogtatást tartalmaznak. A Reggeli és a Napi kopogtatás együtt mintegy 30-40 percet vesznek igénybe. Az Esti kopogtatás mintegy 15 percet. Vajon megér-e ennyit, hogy megoldódjon életed legnagyobb problémája?
      üdv, András

  • Kedves Human Harmony,
    felkeltette az érdeklődésemet ez a program, mert nagyon szeretnék már lefogyni. viszont elgondolkodtató, hogy ha mindenki ugyanazt a kopogtatást kapja, és nem személyre szabott, akkor is biztos, hogy nálam is működni fog???

    Köszönöm és nagyon várom a válaszát!
    Anett

    • Kedves Anett!
      Jogos a kérdés. A kopogtatási sorozatok úgy vannak összeállítva, hogy az adott témakörben leggyakrabban felmerülő blokkok, félelmek, szorongások és negatív érzések oldására koncentrálnak. Az emberi agy úgy működik, hogy mindenképpen talál valamilyen hasonlóságot (asszociációt) az általunk megadott minták és a gyakorló egyéni problémái között. Ezért igen nagy valószínűséggel hatásos lesz ez a fajta kopogtatás. Ezt bizonyítják a jelenleg folyó teszt eredményei is.

      András

  • Saját eröből gyakorlom az EFT-t. Orömmel veszek rész ezen a gyakorlaton. A témák tetszenek és izgatottan várom a pozitiv eredményeket. Laci.

  • Kedves András!

    Izgatottan várom a további információkat.

    Üdvözlettel: Zsuzsa

  • Nagyon érdekel ez a tanfolyam, várom az indulásról szóló infókat.

    Üdv: Kállai Orsi

  • Kedves András! Alig várom, hogy elkezdődjön a ” távoktatás”, szerintem nagy Áldás lesz ezen, hisz sok kétségben levő embernek fog segíteni, hogy önmagát megismerve,ki tudjon jönni régóta fennálló problémáiból Hálás köszönetem Önnek, és Segítőinek. Üdvözlettel Kata

  • Kedves András!

    Mind a négy pontban jelentős változásokra vágyom.
    Nagyon köszönöm a segítséget!
    Üdvözlettel:
    Ibolya

  • András!

    Engem jobban az egészségem helyrehozása érdekelne,olyan része is lesz a tanfolyamnak?Próbálgatom most is használni a kopogtatást, csak nem tudom,jól-e?

    Üdv.Zsuzsi

  • Már nagyon sokféle önmagamat segítő módszerrel és rendszerrel megismerkedtem, és a weblapon olvasottak alapján ez lesz talán az igazi???
    Várom.
    Üdv. Ancsa

  • Kedves András és munkatársai!

    Nagyon jó, alig várom, hogy elkezdhessem, hálásan köszönöm munkájukat és főleg a lehetőséget. Nagyszerű lesz….. izgatottan várom.

    Szép napot, Ildikó

  • Szerbusz András! Örülök a lehetöségnek ,hogy megoldhatom a régta huzodo problémámat ami nagyon nyomaszt . Betudom bizonyítani a hitetlen személyeknek ,hogy érdemes volt elkezdeni én bizom a rendszerben mert már van pozitiv tapasztalatom . Üdv Laci

    • András!

      Én már próbálgatom a betegségemre ezt a módszert,csak kérdés, hogy jól-e?Nagyon várom már a tanfolyamot,bár a testsúly csökkenésre nekem nincs szükségem.
      Üdv.Zsuzsi

  • Kedves András!

    Ha már időt és nem kevés kedves energiát öltek ebbe a programba, balgaság volna bármelyik témáról lemaradni!

    Köszönettel várom a folytatást!

    Tisztelettel: Mónika

  • Kedves András!
    Ez egy nagyszerű lehetőség és arra utal, hogy segítőkészsége óriási!
    Nagyon várom a sorozatot. Több probléma lekűzdésében is segíthet.
    Kívánom, hogy a pozitív energiák Önre is áradjanak, nagyon jó egészséget és további sok sikert kívánok! 🙂
    Kati

  • Venczelné Misán Györgyi

    Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy segítséggel és gyorsan meg tudom tanulni és alkalmazni a módszert. Már alig várom. Tisztelettel:

  • Kíváncsian várom a további infót!
    Üdvözlettel Marcsi

  • Kedves András!
    Engem a testsúlycsökkentésen kívül minden érdekel. Nagyon jó az EFT, csak elkezdeni nehéz.
    Üdvözlettel
    Éva

  • Nagyon nagy szeretettel üdvözöllek.
    Nagyon boldog vagyok, hogy kapok segítséget tőlled .Én is szoktam önzetlenül segíteni,nagyon szeretnék lefogyni kb 12 kg-ot.Dolgozom rajta,de az anyagiakkal gondom van. Párkapcsolati problémám is van.

    Tisztelettel:Lujzi

  • Köszönöm, kíváncsi vagyok.
    Üdvözlettel P.Marika

  • Kedves András!
    Engem is érdekelnek a levelében felsorolt problémák megoldási lehetőségei, de mint mindenki, én is állandó pénzzavarral küzdök. Erre is jó lenne valami megoldás, hogyan tudnék magamhoz áramoltatni egy kis pluszt. Várom további leveleit, remélem részt tudok venni a tanfolyamon!
    Üdv.
    Mária

  • Kedves András!
    Ha vanrá mód szívesen bekapcsolódnék a súlycsökkentő csoportba.Várom válaszát.Köszönettel g judit

  • Kedves András!
    Örömömre szolgál a hír,lehet hogy letölthető lesz az anyag otthon így nem kell utazni a vidékieknek sokat, inkognítóban marad úgy a családom elött és a média nélkül megtanulható lesz.Hú már alig várom az új infókat az EFT-vel kapcsolatban.
    üdv Annamária

  • ez nagyon is korrekt dolog, köszönetet is mondok Önnek ezért.
    A pénzvonzás törvényével élve én vagyok a legnagyobb követőjük.
    Persze számomra nem ez a legfontosabb, de anélkül kicsúszhat a lábunk
    alól a talaj.

    Köszönöm, Helena Stein

    • A kopogtatást én magam a Vonzás törvénye gyakorlati megvalósításaként fogom fel. A negatív érzelmeket pozitívakká alakítjuk, amelyek összhangban vannak azokkal a célokkal, amelyeket el akarunk érni.
      Sághy András

  • Kíváncsian várom a további részleteket. Előre is köszönöm.

  • Várom a további infót, mert kíváncsi vagyok, hogy az EFT-t hogyan lehet megtanulni egyszerűen.Ha működik, akkor a vásárlóimnak is szeretném ajánlani,
    hiszen számos problémával keresnek meg.

    • Az e-mail sorozat kezdetén megismertetjük az EFT egy egyszerűsített alkalmazásával, amelyet a további kopogtatásoknál alkalmazhat. Részletes instrukciókat fogunk küldeni, amelyek egyszerűek és érthetőek. Semmilyen elméletet nem tartalmaz az anyag, csak és kizárólag gyakorlatban azonnal alkalmazható és alkalmazandó kopogtatásokat.

  • Üdvözlöm,
    én a pénzügyi problémákra szeretnék jelentkezni.
    Érdeklődnék, hogy mikor fog kezdődni, és mennyibe kerül a tanfolyam.

    Tisztelettel : Farkas Tibor

Szóljon hozzá!